Megjegyzések a leírtakkal kapcsolatban:

Figyelmet érdemel a haladás iránya (pl. a kínai nyelvben a tegnap az elõtted lévõ nap, a holnap a hátad mögött rejtõzik), ami sokkal közelebb áll a valósághoz, mint az európai hozzáállás, mely szerint a holnap van elõttem. A tanulság egyértelmû: a nyugati ember kifelé forduló, tervezõ, átalakító, terjeszkedõ szemlélete jelenik meg abban, hogy a holnapot vizsgálgatja. Ez történelmileg magyarázható: a nyugati civilizáció mindig terjeszkedõ, aktív volt, ahogy a barbár törzsek területfoglalásától a modern gyarmatosításig egyenes vonalban levezethetõ. A keleti felfogás szülõje a zártság: a Nagy Fal nem csak fizikai építmény, hanem szimbólum is, ugyanúgy, ahogy a japánok szigetei. A kínaiak maguk zárták be magukat egy adott területre, ezzel kellett együtt élniük és fejlõdniük, így a passzivitás és önkorlátozás, befelé fordulás és tervezés helyett a tanulságok levonása mind társadalmi, mind egyéni téren a fennmaradás záloga. A japán kép a természet által bezárt társadalom szimbóluma: a hódítás, erõ jellemzõbb, de szigorú szabályok közé szorul, mindenkinek megvan a maga hely, még akkor is, ha ezek a helyek szembeállítják képviselõiket. Ugyanakkor feltûnõ, hogy jelen korunkban mindkét társadalmi modell megszûnõben van. A nyugati nem tud terjeszkedni, befelé kell fordulnia, hiszen a társadalom terjeszkedõ hagyományai az egyén elnyomásával - és fordítva - járnak. A keleti embert pedig "megfertõzte" a nyugati gondolkodás, terjeszkedés, egyéni törekvés, így feszegeti társadalmi hagyományait.

A kard is magyarázatot igényel. Az embernek hármas léte hármas hatalmat ad: tudása - legyen az reál tárgyú avagy okkult -, lelke - érzelemvilága és lelki ereje -, és fizikai testének lehetõségei egyaránt valós fegyverek - az emberi lény háromélû kardja. Mindhárommal tud ártani, ha nem tudja õket használni vagy nem érett a használatukra (utóbbi azonos az elsõvel bizonyos szempontból). Meg kell tehát ismerni õket, nem szabad félni a bennünk rejtõzõ hatalomtól. Mindhárommal való ismerkedés során erõs a kísértés, hogy csak úgy, ötletszerûen használjuk õket, és még erõsebb a tõlük való félelem éppen ezért. Jó esetben ez a kettõ együtt jelentkezik az ember élete során, fiatalabb lélek esetén az erõ túl csábító (vagy esetleg az érettebb gondolkodás nem más, mint elõzõ életek során elkövetett balfogásokból levont tanulság?). Következésképpen ha a használattól való félelem megjelent, akkor nyugodtan fejleszthetõ az erõ, mert csak tanult lélek fél. Az ilyen ember által megszerzett tudás csak jó célokat fog szolgálni, tudni fogja, hogy mit, miért, hogyan tesz, kifinomult eszköze lesz az Erõnek.

A használat során elkövetett három hiba a mesterré válás három próbájának szimbóluma egyúttal: a kardtól (a jelöltben rejlõ saját erõtõl) való félelem legyõzése (?) a tûzpróba. Hinnie kell erejében annyira, hogy használni tudja, össze merje mérni valamivel, ami hatalmasnak tûnik számára. A fegyverként való használat lebírása a vízpróba: a belsõ erõ tömege a maga nyers formájában nem használható, csupán a belsõ átalakulást szolgálja. Kifelé csak annyi jele van, hogy a jelölt az erõszak - értsd: beavatkozás - legkisebb alkalmazása nélkül úgy változtat meg dolgokat, hogy ereje segítségével annyira alkalmazkodik a helyzethez, hogy az erõ rajta keresztül (benne?) önös szándéka nélkül végzi el a változtatást: a változtatandóban rejlõ összhangra törekvõ erõ mozdul meg általa. A harmadik a szellempróba, amikor a jelölt megismeri a kard (a benne megnyilvánuló Erõ, Isteni Lényeg) igazi arcát, eggyé válik vele. Eljut az egyén haláláig, és visszajön, mint az Erõ hordozója.