Az angyalok nyelvéről
2006.07.14. 00:30
Az angyalok nyelvéről és arról ,hogy hogyan beszélnek egymást közt és velünk
Az angyalok nyelvéről és arról, hogy hogyan beszélnek egymás közt és velünk
Kételkedhetünk benne, hogy az angyalok vagy a démonok ( mivel ezek tisztán lelkek ) használnak hangos beszédet vagy nyelvet egymás közt vagy velünk, de Pál néhány helyen ezt mondta: „ Ha beszélek az emberek vagy az angyalok nyelvén…” hogy a beszédük, vagy nyelvük abban sokan kételkednek. Többen azt gondolják, hogy ha valamilyen nyelvet használnak, akkor az a héber, mert ez volt az első és mennyből származik. A Bábeli nyelvzavar előtt is létezett, az Isten ezen a nyelven adta a törvényt és Krisztus hirdette az Evangéliumot és így kaptak sok jóslatot a próféták a szent lélektől. Látjuk ahogy minden nyelv átmegy különböző változásokon, romláson, ez az egy maradt sértetlen.
Még további bizonyítéka ennek a véleménynek az, hogy minden démon és intelligencia csak annak az egy népnek a nyelvét használja, amelyiknél „ lakik”, akik megértik. De hogy az angyalok hogyan beszélnek , az rejtve van előttünk csak úgy mint ők maguk. Nekünk , hogy beszéljünk szükségünk van a nyelvhez eszközökre (szervekre) mint például az álkapocs, szájpadlás, ajkak, torok, tüdő, légcső és a mellizmok, melyekből a lélek mozdulata indul.
Ha távol van a másiktól, hangosabban kell beszélnie, de ha közel, belesuttog a fülébe: és ha össze is tud kapcsolódni a hallgatóval, egy lágyabb lélegzet is elegendő.
Belesiklik a hallgatóba hang nélkül, mint egy visszatükröződés a szemen , vagy az üvegen. Tehát a testből kilépő lélek, az angyalok, a démonok beszélnek: de amit az emberek érzékelhető hanggal tesznek, azt ők a beszéd eszméjének lenyomatával teszik. Jobb módszer ez, mintha hallható hanggal fejeznék ki a mondanivalójukat.
A Platonisták szerint Sokrates démonját érzékkel észlelte, de nem a testével, hanem az ebben rejtőző éteri test érzékével. Ezen módszer miatt hiszi Avieen , hogy az angyalokat nem láthatták és hallhatták a próféták. Az eszköz, melynek segítségével az egyik lélek tudatja a másikkal, hogy mire gondol, az erény melyet Pál apostol az angyalok nyelvének hív. De gyakran hallható hangot küldenek, mint az Úr mennybe menetelénél: „ti, galileaiak, miért álltok ott a mennybe bámulva ?” És a régi törvényben sok atya használt hallható hangot de csak mikor testet öltöttek. Azt viszont nem tudjuk, hogy miként hallják meg a lelkek és a démonok a mi könyörgéseinket, imáinkat, hogyan látják szertartásainkat. A démonoknak van spirituális testük, melyet mindenhol érzékelhet a természet, megérinthető, látható, hallható, és semmi sem lehet neki akadály. Ők azonban nem olyan módon érzékelnek mint azt mi tesszük különböző szerveinkkel, hanem talán mint a szivacs, mi magába issza a vizet, vagy valahogy máshogy, mi számunkra még ismeretlen. Sok állat nincs felruházva azokkal a szervekkel, például sokaknak nincs füle de valamiképp mégis érzékelik a hangot.
|