angyalokról
2006.07.24. 00:22
A hagyomány szerint Isten első angyala Satanael volt. Nevének jelentése: „Isten angyala”. Őt ruházta fel Isten a legnagyobb hatalommal, és az összes angyal feljebbvalójaként hercegi rangot adományozott neki. Az angyalok nevében az „el” végződés arra utal, hogy ők mindennél és mindenkinél közelebb állnak Istenhez. Satanael volt egyben az első arkangyal is. Amikor Isten az embereket megteremtette, az angyalokat bízta meg azzal, hogy szolgálják őket. Satanael azonban megtagadta az engedelmességet. Úgy gondolta, hogy az emberek alacsonyabb rendű lények nála, és ezért nem tisztelheti őket. Felbujtotta az angyalokat, hogy forduljanak el Istentől, és őt imádják új urukként.
A legenda beszámol egy hatalmas csatáról az angyalok között. Az Úr megparancsolta Michael arkangyalnak, hogy számoljon le a lázadóval, és vegye el tőle a hercegi koronát. Michael elvesztette az első csatát Satanael ellen. Elpanaszolta Istennek, hogy nem kapott elég hatalmat és erőt ahhoz, hogy egy ilyen ellenfelet le tudjon győzni. Ezek után Michael megkapta a hadsereg egyik hercegi rangját, és hatalmas erőre tett szert. A második összecsapás Michael győzelmével végződött, és Satanael a Földre száműzetett. Ezt követően nevének „el” végződésétől megfosztották, s ettől kezdve viseli a Sátán nevet. Gyakran nevezik Lucifernek is; nevének jelentése- „Fényhozó”, a „Fény követe”- is utal származására.
|