Angyalok,arkangyalok
2006.08.10. 23:26
Nagyon sok olyan beszámoló kerül napvilágra, melyekben emberek arról számolnak be, hogy őrzőangyaluk segített nekik ebben-abban. Sokszor pedig angyaloknak tulajdonítanak furcsa, megmagyarázhatatlan jelenségeket. Nézzük meg mik is az angyalok, ezoterika világában...
|
Egyes felfogások szerint az angyalok Isten alakokba sűrített energiái a túlvilágon. Ők testesítik meg Isten fényét és sugarait bennünk és körülöttünk. Ők az univerzum szellemi törvényeinek őrzői és hordozói. Energiájuk és erejük végtelen. Az angyalok a menny különböző területein működnek.Az arkangyalok minden világ és galaxis, valamint az elemek: a levegő, a tűz, a víz és a föld őrzői. Ezen kívül ők kötnek össze a tökéletes léttel, az egységgel és a teljességgel. Az angyalok az emberben színek, fények és energiák formájában működnek. Egyben ők az energiatestek, a tudati síkok és a csakrák őrzői is. A keresztény hagyományban minden spirituális úton járó embert angyalok kísérnek. A világ többi nagy vallásában is érzékelték ezeket az energiákat, és különböző nevekkel illették. Fejlettségünknek, azaz tudati szintünknek megfelelően kapunk őrzőangyalt és kísérőket a különböző égi szférákból.
Sokan azt hiszik, hogy ha halottakkal lépnek kapcsolatba, akkor őrangyalukkal is kapcsolatot tudnak teremteni. Az előbbi esetben legtöbbször arról van szó, hogy olyan lelkekkel kerülnek érintkezésbe, akik tökéletlen tudatállapotban vannak, ezért vezetni is csak így tudják az embereket. Az ilyen találkozások gyakran vezetnek elbizonytalanodáshoz, félelmekhez, függőséghez – sőt megszállottsághoz és súlyos elmebajhoz is. Most pedig nézzünk meg néhány arkangyali felosztást:
Metatron arkangyal – az angyalok királya
A spirituális test őrzője A transzcendencia-elem őrzője Az isteni fény őrzője Vágyaink őrzője A koronacsakra őrzője
Metatron arkangyal mindenek előtt fehér, arany és ibolyaszínben jelenik meg, de arannyal áttört halvány vörös fényben is megmutatkozhat.
Raphael arkangyal – Isten gyógyítója
A mentáltest őrzője A levegő elem őrzője A gyógyítás őrzője A szívcsakra őrzője
Raphael arkangyal a zöld minden árnyalatában, de ezüstszínben is megjelenhet. A levegő elem energiáit képviseli.
Michael arkangyal – az isteni segítő és védelmező
Az érzelmi vagy asztráltest őrzője A tűz elem őrzője A karma őrzője A homlok-és a köldökcsakra őrzője
Michael arkangyal legtöbbször sötétkék színekben vagy vörös tűzoszlopokban, lángoló kék vagy égő vörös karddal jelenik meg, a köldök csakrájánál sárga színekkel. Az elválasztás kardját elsősorban az asztrális síkon és az energiatestekben használja. Az alacsony rezgésű asztrállények és a bukott angyalok negatív befolyásától óv minket.
Gabriel arkangyal – a megváltó, a megszabadító és Isten szabadságangyala
Az étertest őrzője A megváltás, a felszabadítás és a szabadság angyala A torokcsakra őrzője A víz elem őrzője
Gabriel arkangyal kék színárnyalatokban és ezüstös kékben jelenik meg.
Uriel arkangyal – a megnyilvánulás, a megvalósítás és a beteljesülés angyala
A fizikai test őrzője A föld elem őrzője A megvalósítás és megnyilvánulás őrzője A kreativitás őrzője A lép- és gyökércsakra őrzője
Camael arkangyal – az utak őrzője
Az utak őrzője Az emberi kapcsolatok őrzője A párkapcsolat őrzője A lépcsakra őrzője
Camael arkangyal legtöbbször narancssárga színben jelenik meg, sokszor arany sugarakkal és pontokkal díszítve.
Haniel arkangyal – az isteni szeretet királya
Az isteni, mindent átfogó szeretet őrzője A szelídség és a gyöngédség őrzője A kölcsönös megértés és a kommunikáció őrzője A szívcsakra őrzője
Haniel arkangyal rózsaszínben jelenik meg, annak minden árnyalatában.
Jól láthatjuk eléggé színes az angyalok palettája és nagyon sokféle szerepet és megfogalmazást tulajdonítanak ezoterikus körökben nekik az emberek. Nézzünk most meg arról néhány gondolatot, hogy ezen vezető angyalok (arkangyalok), honnan is eredeztethetők:
Az arkangyal egy vezető angyal (főangyal), a 3 hierarchiába sorolt kilenc angyali rend (szeráfok, kerubok, trónusok; uraságok, angyali erők, angyali hatalmasságok; angyalfejedelmek, arkangyalok, őrzőangyalok) nyolcadik rendjének tagja. Az arkangyalok hirdetik Isten nagyságát és dicsőségét, feltárják a hit titkait, Isten akaratának értelmét, a próféciákat, és megerősítik az emberekben a hitet. A kereszténységben hét arkangyal van, de csak négynek tudjuk biztosan a nevét: Mihály arkangyal (Mikháel, illetve a magyar néphagyományban Szent Mihály) Gábor arkangyal (Gábriel) Rafael arkangyal és Uriel arkangyal (Oriphiel)
A másik három neve nem egyértelmű, de a következők közül kerül ki: Raziel, Remiel, Sariel, Metatron, Anael, Rahuil, Barakiel, Chamael, Jophiel, Zadkiel, Jeduhiel, Simael, Zaphiel és Aniel.
Valószínű, hogy Lucifer is egy arkangyal volt, de mivel megkérdőjelezte Isten hatalmát, ezért egy nagy égi összecsapás végén Mihály arkangyal letaszította őt a Pokolba, majd láncra verte. Némely ezoterikus beállítódású tanban az arkangyal neve szefirot. Most pedig lássuk mi van a többi angyali lénnyel. Az angyalok a zoroasztriánus (perzsa), zsidó, keresztény és iszlám hitvilágban szerepelnek, de vannak előzményeik a pogány hitekben is. Az angyali világot, a mennyországot, először a perzsák kezdték hierarchikusnak tekinteni. Az angyalok héber megnevezése malak. Az egyházi hagyomány szerint a kilenc angyali rend három hierarchiába sorolható:
I. hierarchia: szeráfok, kerubok és trónusok. Ők állnak Istenhez a legközelebb;
II. hierarchia: uralmak, erők és hatalmasságok. Ők közvetítenek az első és harmadik hierarchia között.
III. hierarchia rendjei: fejedelemségek (az uralkodók, törzsek, népek békéjére felügyelnek), arkangyalok és őrzőangyalok (mindennapi élet során segítik az embereket). Ők állnak legközelebb az emberekhez, és ők közvetítik Isten parancsait. (Forrás: Wikipédia lexikon) Jól láthatjuk, hogy a hagyományok szerint milyen széleskörben kiépült hierarchikus rendszere létezik az angyaloknak/arkangyaloknak, de hogy léteznek-e ezek a lények vagy sem, azt döntse el ön kedves olvasó....
|
|